Mindennapi kommentár

Egyforintnyi vám ötvenet von el

A gazdaságelméleti gondolkodás sötét középkorát éljük. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen az intervencionista Állam fő velejárója, hogy megszámlálhatatlan érdekcsoport tehet szert csillagászati összegekre azáltal, hogy elhiteti a nagyközönséggel, hogy bizony mindenki jobban jár, nő a termelés és beköszönt a Kánaán, ha az állami beavatkozás gazdasági előnyhöz és privilégiumokhoz juttatja őt. A legtöbb ember úgy éli az életét, hogy erkölcsi megfontolások nélkül a lehető legtöbb erőforrás megszerzésére törekszik. Az amorális erőforráspiócák leghatékonyabb eszköze pedig az Állam, illetve a megvezetett és elbutított közgondolkodás.

Ennek ékes példáját láthatjuk ma, amikor egy elsőrangú élősködő és a törvény alól felmentett tolvaj, Bók Mihály, a “Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke” azt nyilatkozta az egyik kormánypárti hírportálnak:

Egyforintnyi vámbevétel negyven-, de akár ötvenforintnyi további adóbevételt is hozhat az államkasszának.

[…] Ha egy országba nagy mennyiségben érkeznek vámolandó termékek, akkor értelemszerűen gondoskodni kell a papírmunkáról, vagyis kellő számú ügyintézőre, adminisztrátorra van szükség. Az árut ugyanakkor mozgatni és raktározni is kell, vagyis a szállítmányozás és a logisztika területén is elkelnek a szakavatott emberek, de fontos szempont az őrzés-védelem és a pénzügyek megfelelő vitele is. – Akár több ezer munkahely is létrejöhet idehaza, amennyiben még több áru érkezik a Távol-Keletről Magyarországra a vámkezelés miatt.

Erről pedig számos híroldal ezzel a címmel számolt be:

Egyforintnyi vám ötvenet termel

Mivel erkölcsileg korrupt karrierjének köszönhetően a szóban forgó Bók Mihály teljesen elfogult, egyáltalán fel sem merül benne a gondolat, hogy az állami bürokrácia növekedése és a magánszektor termelésének növekedése két teljesen külön dolog.

Ez abból a tényből fakad, hogy teljesen eltérő módon tesz szert a jövedelmére egy magánvállalkozás és az Állam. Míg a magánvállalkozás az önként vásárló fogyasztók kiszolgálásával gazdagodik, úgy az Állam kényszer és erőszak használatával és fenyegetésével tesz szert a jövedelmére. Amíg egy ember fogyasztói szerepében azért járul hozzá egy termelő bevételeihez, mert nagyobb értéket tulajdonít a termelő által előállított jószágnak mint a pénznek, amit átad – azaz a vásárolt árucikk gazdagabbá teszi – addig adófizetői szerepében azért járul hozzá az Állam bevételéhez, mert máskülönben megverik, ketrecbe zárják, és ha önvédelmet gyakorol, megölik.

Mivel a szabadpiacon a termelők nem használhatnak kényszert és erőszakot a jövedelemszerzéshez, ha gazdagodni akarnak, arra kényszerülnek, hogy azokat a javakat és szolgáltatásokat állítsák elő, amelyek a fogyasztók legsürgetőbb igényeit elégítik ki. Viszont mivel az Állam adóztatással gazdagodik, az állami kiadások szükségszerűen elvonják az erőforrásokat a vásárlói igények kielégítésétől, mivel minden adóforint egy forint, amit a fogyasztó nem költhet a saját igényeinek kielégítésére.

Ha egyforintnyi vám behajtásához az államnak ötven forintot kell költenie, akkor egyforintnyi vám ötven forintot térít el kényszerrel a fogyasztók vágyainak kielégítésétől az élősködő bürokraták és képviselők igényeinek kielégítéséhez.

Abból a tényből, hogy az Államnak egy forint vám behajtásához ötven forintot kell költenie, semmiképpen nem következik, hogy az Állam “megtermeli” azt az ötven forintot. Épp ellenkezőleg, az Állam elvonja azt. Ez annyira elemi dolog, hogy csak azok nem látják, akiknek a teljes életpályájuk, az önmagukról alkotott képük és a jövedelmük azon múlik, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a tényt.

A vámügyeket intéző bürokraták nem termelnek semmi olyan jószágot vagy szolgáltatást, ami értékes lenne önként vásárló fogyasztók számára. Nem gazdagítják senki életét. Nem járulnak hozzá senki boldogságához. Nem termelnek, hanem élősködnek.

Ha másképp lenne, akkor nem kényszerrel kellene elkobozni a bérüket az adófizetőktől, hanem önként, fogyasztóként patronálnák az erőfeszítéseiket.

Röviden tehát, Bók Mihály egyedül azt állapította meg, hogy a közösségünk ötven forinttal lesz szegényebb minden kirótt vámforintnak köszönhetően. Minden egyes vámforintnak köszönhetően ötven forintot nem költhetünk arra, hogy jobbá és kényelmesebbé tegyük a saját életünket, ehelyett át kell adnunk olyan embereknek, akik olyan munkát végeznek, amit nem vásárolna meg senki.

Tagged

About Táborszki Bálint