Szabadság és Hatalom

A forradalmak kora

A klasszikus liberalizmus bajnokai úgy látták, hogy a képviseleti kormányzat óvhatja a legnagyobb mértékben a társadalom békés működését. Tudták, hogy az ipar kizárólag békés, kiszámítható, nyugodt környezetben működhet. Nem létezhet a fejlett modern civilizáció és az Ipari Forradalom által elhozott példátlan életszínvonal a szüntelen társadalmi nyugalom nélkül.

És nem lehet szüntelen társadalmi nyugalom ott, ahol a Hatalmat kizárólag erőszakos forradalommal lehet leváltani.

A republikanizmus eszméje úgy látta, hogy amint a szabadság világot átsöprő hatalmas forradalma a hatalmat a királyok kezéből a nép kezébe adja, béke fog beköszönteni a Földre. A monarchikus berendezkedést úgy látták, amelynek – Jókai Mór szavaival – “arra van gondja, hogy egypár magasan született nagyúrnak mentül nagyobb legyen a dicsősége”. Ahogyan írja, a királyok:

Kiszítták az ország aranyát, ezüstét, nekünk itt hagyták a rongyos papiros pénzt, melyet oly áron váltották vissza, amint nekik tetszett. Nemrég történt, Ferenc császár volt az, ki az átkozott emlékű devalvációval ezer meg ezer magyar családot juttatott koldusbotra, míg holta után mindegyik gyermekének százmilliom ezüst forintot hagyott örökségbe.

Kivitték a jó magyar legényt katonának, külföldre. Ott nyomorgott tíz, tizennégy esztendeig, sok vissza se jött, aki pedig visszajött, elöregedve, elnyomorodva mehetett koldulni hosszas hűsége jutalmául. Az országba pedig behozták a sok idegen katonát, örökös nyűgnek a szegény földműves nyakára.

Szegény embernek ha baja volt, elpörlekedhetett tíz-húsz esztendeig a maga igazságáért, míg a nagyurak, kik a királyhoz közel voltak, csalhattak, rabolhattak a király nevében, szólni sem volt szabad ellenük.

Kereskedésünket semmivé tették, termesztményeinkre iszonyú vámot vetettek, ha azt a külföldre akartuk kivinni.

A hazánkban termett sót három annyi árért adták a szegény magyarnak, mint a töröknek!

A klasszikus liberalizmus nagy szellemei úgy gondolták, mindettől meg fog szabadulni az emberiség, amint megszabadul királyaitól, helyébe pedig köztársasági kormányzatot léptet.

Ó, mekkorát tévedtek!

És ó, mennyit de mennyit kell fizetnünk a tévedésükért!

Jókai szerint:

A népek soha nem indítottak egymás ellen háborút. Egyik király a másik ellen hadakozott” mindég, s a népek vére folyott mindég érettük. E vér többé ne rútítsa a földet. A népek szeretni fogják egymást, ha királyaik nem lesznek, mert mindenik boldog lesz a maga földén

A huszadik században 262 millió embert mészároltak le az Államok. Az egyötödét a világnépességnek abban az időben, amikor Jókai Mór a fenti sorokat írta. Kétszer annyi embert, mint előtte összesen!

Az arany és az ezüst teljesen eltűnt a világ színpadjáról; helyükbe a rendeleti papírpénz lépett és nevetség tárgyát képezi minden újjászületésükre irányuló törekvés. A devalváció köztiszteletnek örvendő, kívánatos, áldott politika.

“Kereskedésünkben” az intervencionizmus, az állami beavatkozás a bálvány; gyűlölt és megvetett eszme a szabadság.

“A törvény – Hans-Hermann Hoppe szavaival – minősége ezzel egy időben szüntelenül addig a pontig hanyatlott, ahol a törvénynek, mint az igazságosság egyetemes és megváltoztathatatlan elvének elképzelése eltűnt a közvélekedésből és köztudatból, helyét pedig átvette a törvény mint törvényalkotás elképzelése.”

Adóink mellett eltörpülnek a monarchikus állam alattvalóira kivetett adók.

De mindezt eddig abban a hitben néztük végig, hogy végső soron él még a republikanizmus egyik fő erénye, a lehetősége annak, hogy a társadalmi nyugalom épsége mellett leváltható a hatalom. Tudtuk, hogy a szabadság kilátásainak nem az intézmények, hanem a közvélemény a korlátja; hogy korunk az államizmus korszaka, a szabadság fénye pedig a tizenkilencedik század kezdetével kihunyt és elveszett, és nem diadalmaskodhat ismét mindaddig, amíg el nem jő a nap, amikor, Jókai szavaival

Az elcsábult néptömeg meg fogja bánni vétkét. Megtér a szabadság istenéhez s testvérünk lesz, mint volt ezelőtt.

De most kezdjük látni, hogy a valóság nem így van. Kezdjük látni, hogy az örök érvényű törvény, miszerint egyetlen uralkodó osztály sem mond le önként a hatalomról, minduntalan igaz.

Az Egyesült Királyság – a szabadság bölcsője és őshazája – képtelen elszakadni az Európai Unió bürokratikus, intervencionista fogságából. A nép szólott és rendelkezett, de a politikai osztály egy szüntelen ellenforradalom keretein belül mindent elkövet, hogy megakadályozza a kilépést. A minap a demokraták, a szocialisták és néhány lázadó konzervatív képviselő szövetsége megszavazott egy módosító indítványt, ami a kilépés vétójogát biztosítja a parlament számára.

Az Egyesült Államok – a világtörténelem egyetlen országa, amelyet a szabadság filozófiai eszméjére alapítottak – képtelen visszafordítani az államista áramlatot. Bebizonyosodott, hogy az elnök – bármennyire is kívülálló, bármennyire is önmagát finanszírozta – képtelen lesz felszámolni azt a korrupciót, ami áthatja a washingtoni államgépezetet – a legjobb esetben élve átverekedi magát rajta.

Magyarország pedig – az ország, amely a szabadságot sosem ismerte, amely történelmében intervencionizmus és zsarnokság váltogatta egymást – úgy tűnik, elveszíti a békés forradalom lehetőségét. Szemtanúi lehetünk annak, ahogyan a kormány átlépi a határt, amelyen túl csak polgárháború, forradalom és vér rejlik. Arra törekszik, hogy ellehetetlenítse az ellenzék legnagyobb pártját, így csillagászati pénzbírságot rótt ki arra, mert olyan áron bérelt hirdetési felületet – és egy magánember olyan áron adta bérbe a saját tulajdonát – amely nem tetsző a Hatalomnak.

Így – a láncok csörrenését hallva – újra felébred a szabadság iránti kiolthatatlan vágy.

Ismét ráeszmél az ember az örök igazságra, miszerint a Hatalom sosem adja fel békésen elnyomó kiváltságát.

És ismét ránk virrad a forradalmak kora.

About Táborszki Bálint